Csak azért is!

Ez a blog a mezeinewsee.blog.hu folytatása. Kevésbé lesz szalonképes, keményebben fogalmazom meg benne a véleményemet, kritikámat. Számítok Rátok, hogy ha túlzásokba esem, akkor figyelmeztettek a keresztény mértékletességre! Mindenkit kérek, a kommentekben se szerepeljenek nevek (csak dicsérő hangnemben)! A kezdőbetű tökéletesen alkalmas az azonosításra, azt használjuk.

Friss topikok

  • odamondogato: Tamás = tömős (2015.05.16. 11:06) Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!
  • Xinaf: @mezeinewsee: - Nős püspök is volt. A diakónuságot sokan a papság előszobájaként élik meg. Gondol... (2015.04.14. 20:52) Női papság?
  • mezeinewsee: @Kitalátor (másként) gondolkodó: lehet, hogy régen hallottam, és benne volt a tudatalattimban :). (2014.09.02. 19:23) Az Egyház, mint hajó
  • ireftoht: Alapvetően elhibázott az életmódod és az életszemlélted! A nagyvárosi lét minden jellegzetes víru... (2014.07.11. 10:57) Rövid összefoglaló
  • huKKK: @mezeinewsee: Jól mondod. Szerintem is tudja. Parancsolatként mondta. Arra, gondolok, hogy a jel... (2014.03.28. 15:29) A keresztény műmosoly

Lehet, elmegyek, de itt leszek: a lábnyomomban jársz...

2017.01.26. 19:22 mezeinewsee

apu.jpgTegnap volt egy éve, hogy felhívott a Bátyám. Ez nem gyakori eset, nem vagyunk telefonálós család. De akkor felhívott, és annyit mondott: Apu meghalt.

Hétfő volt. Fent ültem az irodában, és egyszerűen nem fogtam fel a dolgot. A következő percben viszont olyan súlyt éreztem, amilyet még soha. Igazából nem tudom, hogyan mentem le, hogyan mondtam el a kollégáknak, a páromnak, hogy mi történt. Azok a percek teljesen kiestek.

Természetesen azonnal hazamentem (azaz hazavitt a párom testvére, én nem voltam annyira magamnál, hogy utazhattam volna), csak ültem Apu teste mellett, és gondolkodtam, hogyan tovább. Mindig tudtam, hogy szeretem apámat, de azt, hogy ennyire, azt addig egyszerűen nem éreztem. Nem volt rá szükség, hiszen ott volt, kérdezhettem, beszélhettem vele.

Kamaszként nagyon sokat vitáztunk. Amikor felnőtt lettem, és elmúlt a kamaszkori lázadás, akkor ezek a viták lecsendesedtek. Sok dologban nem értettünk egyet, de a szeretet nagyobb volt, mint a hitbeli, vagy ideológiai különbség. Gyakorlati dolgokban pedig mindig hozzá fordultam. Ő mindent tudott, és mindig a rendelkezésemre állt.

Rengeteget tanultam tőle. Abból, hogyan tekintett anyámra, mennyire ő volt az számára az első, megtanultam, hogy csak azzal érdemes párkapcsolatba lépni, aki engem tekint a legfontosabbnak, és hogy a párom kell az első legyen mindig, mindenhol az életemben. Abból, ahogy a munkához állt, megtanultam, hogy úgy kell dolgozni, hogy az ember nem a lógást keresi, nem a kötelező minimumot teljesíti, hanem munkaidejében valóban azzal foglalkozik, ami a feladata. Ahogy vezette a csoportját, megtanultam, hogyan legyek úgy vezető, hogy közben nem vagyok főnök, hogyan hozzam ki a legtöbbet a kollégákból azzal, hogy érzik a bizalmat, hogy látják: mindenkinek a munkája egyaránt fontos, mindenki megbecsült, egyenrangú tagja a csoportnak. Megtanultam, hogy tud a segítségünkre sietni az irodalom és a zene, amikor úgy érezzük, egyedül vagyunk a világban. Bevezetett a versek világába.

Most, hogy elment, nagyon érzem a hiányát. Egy apa nem pótolható, sem a barátok, sem a partner, sem a testvérek, sőt, még az édesanya sem tudják az általa hagyott űrt kitölteni. Egyedül az Isten az, aki erre képes.

Ma felmentünk Csömörön a kereszthez. Csúszott az út, sötét volt, és hideg is, de meg kellett beszélnem 1-2 dolgot Istennel. És szerettem volna méltó helyen gyertyát gyújtani Apuért. Tudom, hogy látja, és azt is: valószínűleg mosolyog a bajusza alatt, hiszen számára ezek a dolgok teljesen feleslegesek. 

Tegnap volt egy éve, hogy elment. Már nem látom minden éjjel, már nem futok oda, ha meglátok egy fekete bajuszos embert. A fájdalom is csökkent, sokkal ritkábban sírok már, amikor eszembe jut. De egy év után már biztosan elmondhatom, hogy a szeretet, amit iránta érzek, soha nem fog megszűnni. És ott, Jézus mellett  ő is folyamatosan figyel, mosolyog, és segít, ahol tud. Én pedig igyekszem a lábnyomában járni, és úgy élni, hogy büszke legyen rám.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://anticenzor.blog.hu/api/trackback/id/tr1012158435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.