A NÉNI-t mindenki ismeri. Találkozunk vele a boltban, a buszon, a lépcsőházban, az utcán. Most tipikus megjelenési helyén, a templomban mutatom be.
A NÉNI elől ül, de nem az első padban. A kezében rózsafűzér. Mélységesen tiszteli a papot, és szereti a címeket hangoztatni (püspök úr, esperes úr, parókus úr, stb). A prédikáció alatt állhatatosan figyel. Mindegy neki, milyen szertartáson van jelen, két dolog biztos: szépen, rendezetten, szétszórtság nélkül részt vesz benne, és közben nem teszi le az olvasót.
A NÉNI viszi a vállán az egyházközséget. Takarít, ha kell, imádkozik a papokért, a népért, sütit süt a búcsúra. Hűséges. Papok jönnek-mennek (ő mindegyiket szereti, mindre emlékszik, és mindet visszasírja), de Ő marad. Istennek legyen hála, hiszen az ő fáradhatatlan rózsafűzére az, ami megtartja a közösséget.
A NÉNI mögött ledolgozott élet, és gyakran nagyon nehéz sors van. Felnevelt 4-5 gyereket, el is temette már néhányukat. Legtöbbször egyedül van. De nem magányos: istenkapcsolata olyan erős, hogy sosincs egyedül.
A NÉNI-t nem érintik meg a változások. Neki mindegy, milyen liturgikus utasítások vannak. "Üdvözítsd, Uram, a Te népedet" vagy "Angyaloknak királynéja, tiszta szűz"? Neki nem számít. Sosem tanult teológiát, de bölcsebb, mint 10 pap, vagy 20 teológus. Az ő imája a rózsafűzér. Persze, imádkozik mást is. Mindent, amit lehet. De az olvasó akkor is ott van a kezében, és ami még fontosabb, a szívében. "Népi vallásosság" - mondják az okos teológusok. Bárcsak nekem lenne ilyen mély a hitem!
A NÉNI az én egyházközségemben is jelen van. Ismeri az atyákat, a gyerekeket, tudja mindenkinek a családi viszonyait. "Tudod, Nyuszikám, a Jucus, a Mari unokájának a szomszédja, aki a Gazsi nagynénje, azt mondta..." - meséli, ha találkozunk. Mert találkozom Vele rendszeresen az utcán. És legutóbb megijesztett... mert kérdezett. "Mondd, Nyuszikám, miért nem hirdették, amikor Püspök atya megszentelte a ...-t?" Eltereltem a szót, de bennem is ott mocorog: vajon miért nem? Pár hónapja bemutattam neki ifjú pap barátomat. Erre mondta: "Ó, én ismerem az atyát! Sokszor megyek át X-ra, hogy szép Liturgián vegyek részt." Itt éreztem úgy, hogy összedől a világ. Hát már a NÉNI is? Ha ő is elhagyja az egyházközséget, ki marad még? Nem szégyen, hogy ott tartja a hűség, de "átlóg" máshová, szép Liturgiára?
Gyerekek, a NÉNI-t tiszteljétek! Ő az, aki segít, aki elfogad, aki imádkozik. Ismerjétek meg az utcán, a lépcsőházban. Beszélgessetek vele. Atyák, úgy nézzetek rá, hogy ő az egyik pajzsotok a kísértések elleni harcban. Imádkozik, böjtöl értetek. És cserében semmit sem kér, csak néha 15-20 percet, hogy beszélgethessen valakivel, kisírhassa magát.
Uram, kérlek, áldd meg a NÉNI-t, bárhogyan hívják!
