Nem mondhatnám, hogy ez a karácsony különösebben liturgikus lett volna számomra. Kezdődött ugye a "nem-gyónással", ezt követte a csodálatos éjféli mise (direkt nem Szent Liturgiát írtam). Másodnapon rendes Szent Liturgián vettem részt, de a kántorok mindent megtettek, hogy ez ne így legyen. Szebbnél szebb karácsonyi dalok a liturgikus énekek helyett, már csak a Kiskarácsony, nagykarácsony hiányzott. Szerencsére L. nem hagyta magát, és akkor is rendes szertartást végzett.
Ma, Szent István vértanú napján hazamentem templomba. Sejtettem, hogy így legfeljebb egy szép misén veszek részt, de ma B-n sem számíthattam többre.Hát, nem teljesen jött be a számításom. Mise volt, de szép?
Kezdődött egy 92 msp-es proszkomídiával (mértem!!!). Utána gyönyörű karácsonyi dalok a tömjénezés alatt. Ezt követte egy húzott-nyúzott mise, ami pont nem ott volt lassú, ahol kellett volna (pl. Kerub-ének). A pap (pedig igazi főpap volt!!!) végigszenvedte a szertartást (elég látványosan), ennek hatására mi is.
Megkoronázta az egészet egy 25 perces prédikáció (mértem!!!), amiből megtudtuk, hogy a templom kövekből épült, és Istvánt is kövekkel kövezték meg. Ismét közelebb kerültem Istenhez ennek az új ismeretnek a segítségével... Tehát nem mondhatnám, hogy különösebben sokat lendített a lelki életemen a karácsony.
A legnagyobb gond persze a gyónás-hiány. A leginkább fájó meg a Nagyember haragja. A szívem mélyén reméltem, hogy ma találkozom vele, de hát ez nem így lett. Mindegy, túlélem, csak valahol vártam egy csendes, feltűnésmentes kibékülésre, Krisztus születésének a tiszteletére. De úgy tűnik, ezzel valóban meg kell várni Húsvétot.
