Lassan eltelik a 2011-es év. Nem lett volna sem jobb, sem rosszabb, mint a többi, merőben szubjektív dolgok miatt éreztem annyira rossznak. Az biztos, hogy legalább 5 évet öregedtem ez alatt a 365 nap alatt...
Nézzük hónapokra lebontva:
Január: cseszegetések a R.t-ről (folyamatosan), de jól viselem. A munkahelyemen béke, nyugi, sok-sok munka. K. és K.L. összeszed egy csúnya betegséget, de Istennek hála, rendbe jönnek.
Február: végre megvolt a házszentelő (meggyógyult K.L.). Ezt követi életem egyik legnagyobb csalódása, aminek következtében főnök lettem. De elvesztettem egy barátot... Utólag is tudom: nem érte meg. Ekkor öregedtem egy plusz évet :). És sokkal, de sokkal bizalmatlanabb lettem az emberekkel. Talán felnőttem?
Soha ekkora szükségem nem lett volna L-re, de ő éppen sértődött szűzlányt játszik, így egyedül próbálok ember és keresztény maradni, több-kevesebb sikerrel.
Március: bál. Jó volt, főleg, mert együtt lógtunk K-vel és K.L-val. Már nem lehet sokáig :(. Tavaszi tábor (az nagyon jó volt), és Kány (az még jobb ).
Április: tudatosodik bennem, hogy K. és K.L. elmennek. Eddig is tudtam, de ekkor értettem meg igazán. A dolog úgy leblokkolt, hogy onnantól (bár még hónapokig itt voltak) nem tudtam velük igazán együtt lenni. Nem mutattam, de minden egyes találkozás után bennem volt: nem tart ez sokáig. Életemben nem bőgtem ennyit...
Másik nagy csapás: békülési kísérlet, el nem fogadott bocsánatkérés. Mindig tudtam, hogy L. nem a megbocsátásáról híres, de itt értettem meg igazán. A februári bizalmatlanság kiteljesedik: innentől a keresztényekben sem bízom meg. Hurrá!
De ebben a hónapban találkozom először Pankával!
Május: Atanáz szentelése. Az egész Egyház életének fordulópontja. Keresztelési évforduló, legsz@rabb mind közül. Panka viszont velem jön, és elkezdi a terápiás kutyák kiképzését.
Június: beszélgetés L-vel. Akkor feldobott, de a bizalmat már nem tudta helyreállítani. Búcsú és költözés (bár ez utóbbi júliusban, de ide tartozik). Erről nem írok többet.
Július: zsolitábor, cserkésztábor, amik meghatározzák a nyarat. Istenek legyen hála értük! És elkezdődik a "zavar az erőben".
Augusztus: Balázs bérmálása. Ennél nincs fontosabb esemény (de nem is kell).
Szeptember: kezdődik az őrület... hihetetlen nyomás a munkahelyen. Nagyszerű kollégák, remek gyerekek, de túl sok a munka, és ez a fejlesztés kárára van. Ekkor kezdem el túlhajtani magam (a főnöknek mindig, mindenhol ott kell lenni, és mellé kedvesen, mosolygósan kell mindent megoldani, hogy lássák: semmi baj, meg lehet csinálni). Az egyetlen igazán békés hely, ahol nincs szerepjáték, ahol nem kell jónak lenni, a lovarda.
Igazából a szentségek segítenének... de azoktól el vagyok tiltva.
Október: "kiegyezés" a cserkészcsapat és a R. t. között. Viszont a fáradtságom eléri azt a szintet, hogy már nem merek motorra ülni.
Komoly problémák vannak a munkahelyemen is (kicsit megkattant az amúgy nagyszerű elnökünk, és igyekszik kicsinálni), de Z. segítségével átvészelem.
November: már teljesen kába vagyok. Ötig teszem a dolgom (jól), de utána zombi vagyok. A böjtöt is elég hülyén csinálom: pont a hiányzó szentségi, és a kimerültség miatt akadozó imaélet miatt gyakorlatilag lemondok mindenről, ami fontos nekem. Már tudom, hogy ennél nagyobb marhaságot nem is tehettem volna.
December: hülye műsorok a melóhelyen (de nagyon bénák ám!!!), de végre véget ért az év. Ennél csak jobb lehet 2012.
Még slussz poénnak becsúszik Évi betegsége. Annak még nincs vége, ezért nem is írok róla többet.
Nehéz év volt. Akiknek köszönhettem, hogy (többé-kevésbé keresztényként) átvészeltem: az Úr, K. és K.L., Panka és Z. És persze a család, de őket nem sorolom :).
