Kedves tanárom mondogatta ezt gyakran. Poénkodtunk is rajta sokat. Később itt, a blogon is folyt vita a kifejezetten magyar görögkatolikus hagyományainkról (ígérték kedves kommentelők, hogy írnak ilyet, de aztán kihátráltak. Én még várom).
Szombaton a Szórvány családi napja volt a Margit-szigeten (bocsi, kedves szervezők, de a "görögkatolikus piknik" olyan hülyén hangzik, hogy én maradok az eredeti elnevezésnél). Csapatunk is a rendezők között volt. Kicsik és nagyok egyaránt keményen dolgoztak, hozzájárultak ahhoz, hogy a több, mint 750 ember jól érezze magát. Voltak kellemetlenségek (ennyi emberből mindig akad bunkó, aki késztetést érez, hogy az egyenruhás cserkészt piszkálja), de mindent meg lehetett oldani.
A R.-i egyházközségre is nagyon büszke lehettem: csak a mi papjaink segítettek, a többiek vendégként viselkedtek, eszükbe sem jutott, hogy valamit tenni is kéne. A hívek közt is voltak buzgó önkéntesek (néha meg is nehezítették a dolgunkat, de így volt jó).
Jelen voltak görög és római katolikusok, sőt, ortodox testvér is benézett.
A rendezvény végén püspöki vecsernye volt, ahol szeretett püspököm végre megfogalmazta, mit jelent az, hogy magyar görögkatolikus. Ennek hatására már én is meg tudom fogalmazni, számomra mit jelent a címben szereplő mondat.
Magyarok vagyunk. Hozzáteszünk hazánk értékeihez. Büszkék vagyunk rá. Nem csalunk adót, jó állampolgárok akarunk lenni. Gyakorlatilag a 2. cserkésztörvényt tartjuk: "A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik."
Nem teljesítjük ezt a feltételt, ha sumákolunk a törvények megtartásával, ha ellógjuk a munkát/tanulást, ha az esetleges könnyebb érvényesülés érdekében végleg elhagyjuk az országot.
Görögök vagyunk. Pontosabban: keletiek (hiszen semmi közünk a görögökhöz). Tartjuk atyáink hagyományát. Nem tartjuk jobbnak másokénál, de ez a miénk, a sajátunk. Egyszerű példával: nagyon szeretem az Ezeregyéjszaka meséit, de azért a Fehér ló fiát előbb fogom tanítani a gyermekemnek. Nagy ajándéknak tartom a rózsafűzért, de a Jézus-ima számunkra fontosabb. Mert a miénk.
Nem teljesítjük ezt a feltételt, ha nem kutatjuk az ősi hagyományokat, ha majmoljuk a nyugatot, ha időre "misézünk", ha ellazázzuk a szertartásokat.
Katolikusok vagyunk. Az egyetemes egyház része, melynek földi vezetője Róma püspöke. Ettől nem akarunk eltérni, nem keresünk új utakat.
Nem teljesítjük ezt a feltételt, ha megtagadjuk az Egyházat, és máshová (akár az ortodox egyházhoz) fordulunk, ha nem támogatjuk (akár az adó m1%-val), ha ellene beszélünk.
Adja az Úr, hogy valóban magyar görögkatolikusok lehessünk! És adjon nekünk valóban magyar görögkatolikus papokat!
Az alábbi idézetet papjainknak, és papságra/szerzetességre készülő testvéreimnek ajánlom:
Vaszilij Jermakov atya (1927-2007) szavai a papságról
„Sokan azt hiszik, hogy a pap a világiakkal szemben rendelkezik valamiféle privilégiummal vagy különleges kegyelemmel. Szomorú, de így gondolkodik a papság többsége. Én viszont azt mondom neked: a papnak egy privilégiuma van: hogy szolgája legyen mindenkinek egész élete során, akivel a nap 24 órájában találkozik. Isten nem ad nekünk szabadnapokat és szabadságot. Ha nincs kedved, akkor is menj és szolgálj. Fájnak a lábaid, fáj a hátad: menj és szolgálj. Családi problémáid vannak, akkor is menj és szolgálj! Ezt követeli meg tőled az Úr és az Evangélium. Ha nincs benned ilyen hozzáállás - hogy egész életedet az emberek szolgálatában áldozd fel – akkor inkább válassz valami más elfoglaltságot, ne merd magadra venni Krisztus igáját."