Lk 16,19-31
Azon időben mondá az Úr e példabeszédet: Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam - felelte Ábrahám -, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám - mondta újra -, küldd el legalább az atyai házba. Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse őket, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valakit, bűnbánatot tartanak. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek.”
A mai Evangélium nagyon elgondolkodtató. Van a dúsgazdag ember, aki igazából semmi rosszat nem tesz. Éli világát, örül a gazdagságának. Mint a történet közepén kiderül, a családját nagyon szereti, hiszen még a pokolban is arra gondol, hogyan menthetné meg a testvéreit. És mégis elkárhozik. Felmerülhet bennünk a kérdés: miért?
A válasz egyszerű, és mégis nagyon ijesztő. Nem azért került a pokolra a gazdag, mert rosszat tett! Nem is az életmódja miatt. Hanem azért, mert nem tett jót. Nem gonoszságból, egyszerűen nem jutott eszébe. Pedig Isten jelet adott neki: Lázár egyenesen a kapujában feküdt! De ő átlépte nap mint nap. Pedig ismerte!!! (ez világosan kitűnik a szövegből).
Miért ijesztő ez? Mert alapjába véve mi, kedves olvasók, rendes emberek vagyunk. Nem csinálunk rosszat, szeretjük a családunkat, és éljük az életünket. De tesszük-e a jót? Isten annyi embert ad az életünkbe, akiken segíthetünk... ismerősök és ismeretlenek, kedvesek és rosszindulatúak, jók és rosszak. Minden egyes ember egy jel, egy segítség, hogy eszünkbe jusson: a keresztény ember célja nem a rossz elkerülése, hanem a jó megtétele!
A magam részéről nagyon aggasztónak találom ezt... adja az Úr, hogy észrevegyem a jeleket, amiket az életembe tesz! Mert ha lejár az idő, utána már késő lesz...
