Egykor virágzó iparváros. A szocializmus nyomai mindenütt: Béke városrész, Úttörő utca, Zalka Máté óvoda. Szoc.reál stílusban épült házak, tervezett parkok. Sok bolt, óvoda, iskola... minden, ami kell, hogy a munkában megfáradt ember kipihenje magát.
Valóban minden van. Újabban McDonald's, Tesco is. Meg vidámpark és uszoda. Csak éppen munka és jövő nincs. Az emberek egyre kétségbeesettebbek, a fiatalok egyre céltalanabbak. Délutánonként az utcán lődörögnek, vagy otthon kockulnak. De inkább bandáznak, addig sincsenek egyedül, addig is úgy érzik: van valami célja az életüknek. Láttam már ilyet. Ma még csak röhögcsélnek, idétlenkednek, lökdösődnek, piszkálják a bandába tartozó kislányokat. Holnap talán már a másik bandával verekednek, és idegen csajoknak szólnak be. Holnapután meg jöhet a betörés, a rablás, az erőszak. Persze, ez nem törvényszerű, de láttunk már ott példát.
Hitoktató vagyok ott. Pedig nem hitoktató kell, aki egy évig ott van, utána elmegy. Oda segítő kell, barát. Aki ottmarad. Aki köztük él. Aki reményt ad, célt mutat. Katekéta kell, nem hitoktató. De állandó, és olyan, akit nem köt a hülye, mindenre alkalmatlan egyházi bürokrácia. Akinek nem kell azon tökölnie, hogy 7 fő kell egy csoportba. Akinek nem múlik azon a megélhetése, hogy össze tud-e kaparni elég hittanórát. Aki rászánhatja minden idejét arra, hogy a reménytelenekkel foglalkozzon. Akikkel nem lehet hittanversenyt nyerni, sőt, évekig a templomba sem fogják betenni a lábukat. Akik nem lesznek soha egyházunk szeme fényei, büszkeségei. Akiknél a cél pusztán annyi, hogy emberek legyenek. "Ember legyen, ne vad, aki majd gondviselőjét" hazavágja".
Amíg ez nincs, amíg nem kapnak figyelmet, szeretetet, addig ne akarjuk őket hittanórára beültetni, ne akarjunk belőlük jó polgárt, jó keresztényt faragni. Jó polgár, jó keresztény csak a jó emberből lehet. Addig felesleges a hitoktatás, az erkölcstan.
Püspök atyától hallottam szombaton: egy ortodox atyát nagyvárosba küldtek, hogy egyházközséget alapítson. Azt mondta: akkor vállalja, ha szerzeteseket is kap, akik az imádságos hátteret biztosítják. Ezekért a gyerekekért imádkozik valaki? (Félek, hogy nem, hogy csak az én igen szegényes imáim vannak.) Értem, aki ott vagyok, imádkozik valaki? (Tudom, hogy igen.) És a világban lődörgő ezer és ezer céltalan kamaszért imádkozik valaki? Van, aki rájuk szánja az életét? (Igen, tudom, az egyik kishúgom. De ő csak egy ember, az csak egy város...)
Ismét Mécs Lászlót idézném: "A fiúkért valaki felelős!" Adja Isten, hogy felismerjük ezt a felelősséget. Akit Isten arra hív, hogy segítse őket, az menjen közéjük. Akinek lehetősége van, az pénzzel segítse ezt a missziót. Egyházunk, hazánk pedig adjon lehetőséget, hogy emberek csak velük, a kallódó, senkinek sem kellő gyerekekkel foglalkozzanak.
