Talán elbukik az erő sötét oldala... a szeretet valóban segít, harag már egyáltalán nincs bennem. És a csalódottság is csökkent. A szomorúság és a szégyen megmaradt, és új érzelemként a féltés is belépett. De ez még mindig jobb, mint tegnap.

"Én a pusztában már, a kísértést legyőztem, szűköl a gonosz, menekül tőlem!"
Jézus Krisztus győz!

Imádkozok értetek.

@mezeinewsee: Kedves News, szerintem sok igazság volt abban, amit írtál (akik a lelki oldalon állnak, szerintem mind megértenek téged), DE sajnos a kritika, pláne egy olyan pap felé, akinek fontos szerepe volt a lelki életed kezdeteinél, egyenesen olaj volt a tűzre, s tudni lehetett, hogy előbb-utóbb lesz valami ilyen "megaláztatás". Fel a fejjel! Szerintem az ortodox lelkiséget az ilyen emberek - és bárki felé - jobban tudod úgy kommunikálni, ha mondjuk elmélkedéseket közölsz ortodox szerzőktől a Szent Liturgiáról, vagy egy ikonról/szentről írsz, ahogy ezt tetted is egy csomószor. Bízom benne, hogy az R. terei helyzet nem reménytelen...szerintem menj azért el néha a szertartásokra és viselkedj minél ortodoxabb módon, nem mesterkélten, csak úgy ahogy a szívedből jön és írj ide sok bejegyzést a lelkiségről, ha már úgyis olyan népszerű lett a blog :-)

@sztihi: Legnehezebben a saját "élettapasztalatunkat", valamivel kapcsolatos meggyőződésönket lehet közvetíteni mások felé (mert ez egyéni kegyelem, hogy pl. A. és F. testvér meg Laci atya nagyon komolyan ráéreztek saját identitásukra, ami nem lehet más csak ez, s tényleg már az a tudat, hogy ők vannak, átsegít sok nehézségen, pl. hogy harag helyett imádkozni tudj mindenkiért aki esetleg direkt nem végzi rendesen a szertartásokat, nem veszi komolyan a meghajlásokat stb. Mindazokért, akik még nem éreztek rá, hogy görögkatolikus papként mivel büszkélkedhetnének ország-világ előtt, azokért imádkozni kell, hogy felfedezzék azt a kimondhatatlan gyönyörűséget, amit a szertatások rendes/odaadó, rövidítések nélküli elvézése ad az ember lelkének.

www.youtube.com/watch?v=da8ivtZOM4o

@sztihi: IMÁDKOZNI KELL, HOGY FELFEDEZZÉK (JOBBAN MONDVA: MAGUKÉVÁ TEGYÉK, LELKÜK MÉLYÉIG ÁTÉLJÉK) AZT A KIMONDHATATLAN GYÖNYÖRŰSÉGET, AMIT A SZERTARTÁSOK RENDES/ODAADÓ, RÖVIDÍTÉSEK NÉLKÜLI ELVÉGZÉSE AD AZ EMBER LELKÉNEK.

ÁMÍN.

Kedves sztihi, Isten hozott a blogon! Ismerlek személyesen?
"tudni lehetett, hogy előbb-utóbb lesz valami ilyen "megaláztatás"" Én ennél naívabb voltam. Tudod, a szeretet "mindent eltűr, mindent elvisel"... számonkérésre számítottam, meg is vannak a kész válaszaim a soha fel nem tett kérdésekre.
"Szerintem az ortodox lelkiséget az ilyen emberek - és bárki felé - jobban tudod úgy kommunikálni, ha mondjuk elmélkedéseket közölsz ortodox szerzőktől a Szent Liturgiáról, vagy egy ikonról/szentről írsz, ahogy ezt tetted is" Köszönöm a tanácsot, megfogadom.
"Mindazokért, akik még nem éreztek rá, hogy görögkatolikus papként mivel büszkélkedhetnének ország-világ előtt, azokért imádkozni kell, hogy felfedezzék azt a kimondhatatlan gyönyörűséget, amit a szertatások rendes/odaadó, rövidítések nélküli elvézése ad az ember lelkének." Ezt is megfogadom.

@mezeinewsee: Látásból...viszont ma már kicsit működtem lelkiségi blog ügyben: eterna.blog.hu (magamat is gyógyítom vele, remélem...)

Közben gondolkodtam: igazából nem tudom, leírjam-e. Valamiképpen akörül forog a dolog szerintem, hogy ki, kinek akar "megfelelni", milyen érdekviszonyok vannak (amikbe nem látok bele annyira, csak hallottam ezt-azt...)ezzel kapcsolatban mindenkinek lehetnek hamis képzetei - tehát mindenki hiheti azt, akár lelki vakságból is, hogy jó ügyet szolgál...ehhez kell az önvizsgálat...meg talán az is, hogy az ember kerüljön olyan helyzetbe, hogy nincsenek "hátvédei", akik támogatják a rosszban, vagy rossz példával visszahúzzák (szerencsére még mindig több olyan emberrel van dolgom, aki örül és ujjong, hogy van F. és A. testvér, s hogy immár mindeketten püspökké neveztettek. Egyáltalán nem értem, hogy akik az új helyzetet kritizálják, azoknál az ismeret, az idő vagy a jószándék hiányzik...már csak azért is kell sokat imádkozni, mert a direkt akadékoskodóknál (akik talán már kifejezetten ellenlábasoknak nevezhetők) mindez lehet, hogy előbb-utóbb meghasonláshoz fog vezetni (hiszen - mint tudjuk - nem lehet két úrnak szolgálni...ahhoz pedig nem fért kétség eddig sem, hogy az új püspökök élen járnak az alázatban és elveik egyértelműen Isten országát építik/építenék...)

Meglehet, kicsit furán hangzik, de én sokszor megteszem gondolatban azt a próbát a papokkal, meg az Egyházhoz nagyon közel álló emberekkel, hogy el tudom-e képzelni róluk, hogy Krisztus ott áll mellettük, s rájuk teszi a kezét, van akiknél ez nagyon találó és egyértelmű (mint pl. a szerzetespüspökeinknél vagy Laci atyánál) mert annyira hitelesek, van akinél egyáltalán nem fér össze ez a "kép"...utóbbi esetben van, hogy megvonom a vállam, mert reménytelen, és van hogy kifejezett késztetést érzek, hogy változtassak a helyzeten (főleg, ha valamiért fontos nekem az illető, s korábban már megtapasztaltam, hogy minden esendőségével együtt is jó ember).

Sajnos, megint erősödik a sötét oldal... visszajött a harag és a csalódottság (ez utóbbi kamatostul), de megmaradt a szomorúság és a féltés is. Ez már kezd tényleg sok lenni.