Testvérek, baromi messze van Nyíregyháza! Mindig előre szenvedek attól, hogy vonatozzak 6 órát azért, hogy 1 órát beszélhessek a lelkiatyámmal. Persze, utólag mindig látom, hogy megérte...
Csak egy gondolatot írok le, mert a többi nagyon "személyre szabott": nem az a keresztény, aki hiszi Isten létét, hanem az, aki hiszi Isten jelenlétét.
Ennyi. Egyszerű, nem? Tehát a feladat: gondoljuk végig, hisszük-e Isten jelenlétét? Tudom-e (vigyázz, nem az a kérdés, érzem-e!), hogy velem van a nehézségekben és az örömökben, velem van, amikor cseszegetnek, vagy amikor én bántok másokat? Úgy élem-e az életemet, hogy Ő itt van, helyet adok-e neki?
Ha igen, akkor sokkal könnyebb az állandó bűnbánat (emlékeztek, ugye? Nem bűntudat!). Ha nem... akkor sokkal, de sokkal nehezebb minden.
Szolgálati közlemény: az elmúlt 2 napban 3, nekem fontos emberrel beszéltem a blogról. Ismét nemkívánt érdeklődés övezi... Azt a tanácsot kaptam (másokat is, de azokkal nem törődök), hogy belső, lelki dolgokról ne írjak. Ugyanis nem csak ti olvassátok, sőt, olyan kedves olvasó is van, aki szétküldözgeti a linkjét. A továbbiakban ehhez tartom magam. De szeretném, ha az, aki ügyesen megtalálta, aztán lúzerként (remélem, lúzer volt, nem szemét) továbbküldte L-nek, írna egy privát üzenetet... simán megteheti, hiszen még a lakcímét is tudom, nem csak a nevét. Ha piszkálni akarnám, meg tudnám tenni. Nem akarom, csak szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.
