Az Egyház egészen az első időktől fogva tanít a FÁJDALOM-ról. A fájdalom nem kikerülhető, nem megelőzhető, nem kiiktatható a keresztény ember életéből. Hogy miért? Mert Krisztus szenvedett. És a keresztény ember krisztusi, legalábbis azzá kell válnia. Ha Krisztus szenvedett, nekünk is szenvednünk kell.
Az én életemben eléggé ritka vendég a fájdalom. Fizikailag erős és egészséges vagyok, ha valami mégis fáj, azt könnyen viselem. Lelkileg sajnos már kevésbé, de ott van a családom és a barátaim, akik vigyáznak rám, és sosem engedik, hogy igazán szenvedjek. Ha valami bánt, akkor valaki biztos jön, és segít.
Gyakorlatilag az egyetlen alkalom, amikor komolyan érzem a kereszt súlyát, a gyónás. Sajnos, nem a bűnbánat miatt... talán pont ezért, mert a bűneim miatt nem szenvedek eléggé, ilyen nehéz számomra a szentség felvétele. Előtte, de főleg közben és utána fizikailag nagyon komoly fájdalmakat érzek, gyakorlatilag az egész testem görcsöl. És napok kellenek, hogy kioldódjon ez a görcs. Lelkileg pedig még sokkal-sokkal rosszabb. Ezt inkább nem részletezem.
Miért írom ezt? Mert a keresztre, a szenvedésre szükség van. Kell az üdvösséghez, ezért hálát kell adnunk érte. Ha olyan szerencsés vagy, hogy bűnbánatban tudsz élni, hogy a testedet böjttel, virrasztással kordában tudod tartani, akkor adj hálát érte. Ha nem, de gyakran vagy beteg, testileg vagy lelkileg nagyon próbára tesz Isten, azért is adj hálát. Nekem különösen hálát kell adnom, mert ha másképpen nem, ilyen "különleges" módon megtapasztalhatom a keresztet.
Tudd, hogy bármilyen szenvedést is ad Isten, óriási lehetőség, hogy még jobban krisztusivá, kereszténnyé válj. Persze, ehhez az kell, hogy a fájdalmakat Krisztus tanítványaként, hálaadással fogadd. És ajánld fel! Isten is tudja, hogy nagyon szenvedsz, így különösen értékes ilyenkor az imádságod.
