Van egy nagyon kedves barátom. Nagyszerű srác, aki többször segített már nekem olyankor, amikor más nem akart, vagy nem tudott. Méghozzá az "elvárhatón" jócskán túl.
Most olyan helyzetbe kerültem, hogy ismét és ismét hozzá kell fordulnom. és persze ő kész is segíteni... csak mivel a feje fölött összecsaptak a hullámok, már nem erején túl, "csak" az elvárható szinten. Az meg nekem nem elég... (rébuszokban beszélek? nem baj, van, aki érti). Azaz a szándékot, hogy segíteni akar, értékelem, csak nem vagyok vele kisegítve... mert pont az az egy lépés hiányzik, amit most nem tud megtenni. Ettől persze teljesen le vagyok törve... persze nem a srác miatt, csak egyedül nem tudom megoldani a problémát. És más nagyon segíteni sem tud benne.
A legnagyobb baj, hogy nincs időm kivárni, hogy a dolgok megoldódjanak, mert lelkileg és testileg is egyre rosszabbul vagyok. Tehát a segítségre baromi gyorsan szükségem lenne. Ezt tudom, érzem is, csak nem tudok mit csinálni. Szólok még neki időnként, és akkor meg is próbál segíteni... de a "pluszt" már nem tudja megadni. Én meg persze ezt nehezen fogadom el. A "nem tudját" sokszor összekeverem a "nem akarjával", és akkor beüt, hogy "na, ha már XY-t sem érdekli, ha már ő sem akar segíteni, akkor nem is érdekel ez az egész".
A Szeretethimnusz az, ami segít. Anélkül rég feladtam volna az egészet.
Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
(1Kor 12,30–13,13)
