Hagyomány. Ha ezt a szót halljuk, különböző reakciót válthat ki belőlünk. Vannak, akik egyből felkiáltanak: "Én a jövőben hiszek! Hagyjatok ezekkel az ódivatú marhaságokkal!" Mások szerint "a hagyomány adja kultúránk alapjait, megtanulhatjuk belőle, mit hogyan kell tennünk. Nagyon fontos követni a hagyományokat!"
Anyaszentegyházunkban is megtalálhatjuk ezeket az irányokat, bár nyíltan senki sem mondja ki, hogy a hagyományok marhaságok. Csak éreztetik... persze a cél nem ez, de megfosztják igazi tartalmától, buta bohóckodássá silányítják.
Hogyan is történik ez? Ahhoz, hogy megértsük, legalább 1-2 hagyomány értelmét, kialakulását ismernünk kell.
Számomra az egyik legkedvesebb: az Előszenteltek liturgiája. Csodaszép, mélyértelmű szertartás, ami megérinti az ember lelkét. A "ragyogó szomorúság" szertartása, amiben minden benne van, amit a böjtről tudni kell. Hiszen a böjtben is ezt tesszük: elcsöndesedve, lelassulva, Istenre figyelve élünk (gondoljunk a lassú, különleges dallamokra), a Szentíráshoz fordulunk (ld. felolvasások az Ószövetségből), testünkkel is kifejezzük imádatunkat (ld. térdelés, metániák). Nagyböjtben még a Szent Liturgia ujjongó örömétől is megtartóztatjuk magunkat, ezért van, hogy ebben az ünnepélyes vecsernyében járulunk szentáldozáshoz. Méghozzá előre megszentelt (tehát a vasárnapi Szent Liturgián átváltoztatott) áldozatból.
Mi lett ebből? Egy nagyon szép színházi előadás. Sok-sok éve hívta fel a figyelmemet egy (akkor még) fiatal pap (ma már nagyon nagy ember, a neve kezdőbetűjét sem írom le, nehogy kompromittáljam. De te ugye magadra ismersz, testvér?): SEMMI ÉRTELME A REGGEL ÁTVÁLTOZTATOTT SZENTSÉGET SZÉTOSZTANI ESTE. Ha reggel nem gond a Liturgia öröme, akkor este miért az? NEM HAGYOMÁNYTISZTELET, ha nagyböjt hétköznapjain simán végezzük a Liturgiát (esetleg többet is), szerdán-pénteken pedig az esti mise helyett az Előszentelteket. Ez bohóckodás. Pont a lényeget dobjuk ki az ablakon. Sokkal tisztességesebb lenne azt mondani: "Erre a hagyományra nincs szükség, inkább misézzünk, mert a nép ezt igényli." De ehelyett mi eljátsszuk, hogy tartjuk az Egyház ősi böjtjét. A nép meg úgysem tudja, úgysem érti.
Másik kedves dolog az antidor-osztás. Mi is ez? Amikor a pap a Szent Liturgia bemutatására készül, elvégzi a Proszkomidiát. Ez az előkészület egyik része, ahol a hívek által felajánlott (újabban a pap vagy papné által sütött, nem is tudom, van-e még olyan hely, ahol tényleg a hívek ajánlják fel) proszfórából kivágja a Bárányt, az áldoztatáshoz felhasznált darabkát, valamint a többi darabot, amit önmagáért, az élőkért és holtakért, tehát az egész Egyházért felajánl a pap. A többi részt felvágja, és Szent Liturgia után kiosztja a nép között. Ez bizony hasznos is, hiszen az emberek szentáldozás előtt nem esznek, így a gesztusnak (szeretetvendégség) gyakorlati haszna is van.
Mi lett ebből? Sok egyházközségben a proszfórát nem is a pap vagy a felesége süti, hanem a sekrestyés. Ez önmagában még nem volna baj (bár azok az általam ismert atyák vagy tisztelendő asszonyok, akik maguk sütik, imádságként élik meg a proszfóra-készítést. Az általam ismert sekrestyések sajnos már nem. De ez egyénfüggő: linkebb atya vagy papné, valamint szentéletű sekrestyés is lehetséges). De sok helyen (főleg filiákban) a proszfóra "ki van váltva": egy szelet kenyér, rosszabb esetben "kenyérnek látszó tárgy" is megfelel a célra. Végül is, úgy is érvényes a Szent Liturgia... Még viccesebb, amikor a Liturgiát végző pap eleve "felszecskázva" kapja kézhez a kenyeret, amit csak felpakolgat (jó esetben a meghatározott imák végzése közben) a diszkoszra.
És ezek után, ha lítiás ünnep van (de csak akkor!!!), kiosztjuk az antidort. De könyörgöm: miből? Hiszen ez NEM AZ ÁLDOZÁSHOZ FEL NEM HASZNÁLT PROSZFÓRÁBÓL VAN!!!!! Egyszerűen hagyomány: ha miroválás van, akkor antidornak is lenni kell, és kész. Ez lehet bármilyen kenyérszerű valami, kalács, vagy akármi. Ez így nem hagyománytisztelet, ez színház!
Ezt az egész antidor-osztást felesleges bohóckodásként éltem meg több, mint tíz évig. Egy kis kocka kenyér/kalács, amit egy tálcán nyújt az unott arcú ministráns. Nem volt benne semmi "gyakorlati". De B.-n az "igazi" hagyomány szerint találkoztam vele (minden Liturgia után, valóban proszfórából, a pap osztja), és megértettem, miről is szól ez az egész (korábban, egy moldvai kolostorban is részesültem már benne, de ők ortodoxok, az más).
Mondják: a nép ezeket a hagyományokat nem igényli. Így nem is csoda. A nép nem hülye, hogy csak a színházat nézze... De ha elmondják neki, melyik hagyományunknak mi az értelme, igényelni fogja. Érdemes volna megpróbálni!
