Két hete írtam utoljára. Azóta egy kicsit rendeződött a melóhelyemen a helyzet. Kevesebb a gyerek, így kevésbé szakadunk meg (bár már mindenki összeomlott, legalább egyszer). A pályázatot, amin dolgoztam, befejeztem, így egy kicsit több időm lesz segíteni is.
A "másik vonalon" komolyabb a gond. A lelkiismeretem és az Egyház képviselőinek a szava nem ugyanazt mondják, és ez nem kis konfliktust szül bennem. Kicsit konkrétabban: van, amit én nem érzek bűnnek, de "kívülről" valóban szentéletű atyák annak ítélik meg. Ugye, ismerjük: "Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten akaratának." Én úgy érzem, amit teszek, az Isten akarata. Nem bántok senkit, nem feküdtem le senkivel, nem hazudtam, nem lettem hittagadó, stb.
Ennek ellenére az engedelmesség köt, így egyelőre nem járulhatok szentségekhez :(. És persze a bennem lévő sértett egó ezt nem érzi igazságosnak.
Tehát megint nem könnyítettem meg a saját életemet :). A legegyszerűbb (és legjobb) persze az lenne, ha félrepakolnám a "világi" szempontokat, és pusztán a lelkiatyám szavára hagyatkoznék. De ezt képtelen vagyok megtenni. Így teszem, amit eddig, bízva abban, hogy az Úr szentségek nélkül is tud vezetni.
